"Edward csöndesen nevetgélt. - Most már bánom, hogy egy fillért sem költöttem az ajándékodra. Nem is sejtettem, hogy képes vagy úgy fogadni, mint más, épeszű ember! Félretettem a repülőjegyeket és Edward ajándékáért nyúltam - sikerült felkeltenie a kíváncsiságomat. Edward ezt a dobozt is elvettem tőlem, és kicsomagolta, akár az elsőt. Aztán visszaadta - egy egyszerű címke nélküli CD-tokot, benne egy csupasz, ezüstszínű CD-vel. - Mi ez? - kérdeztem meghökkenve. Edward nem válaszolt: kivette a lemezt a tokból átnyúlt mögöttem, s beletette az éjjeliszekrényemen álló lejátszóba. Lenyomta a play gombot, és csöndben várakoztunk. Aztán fölhangzott a zene. Torkomon akadtak a szavak , csak figyeltem, némán, kerekre nyílt szemekkel. Tudtam, hogy Edward azt várja, hogy mondjak valamit, de nem bírtam megszólalni. Könnyek szöktek a szemembe, és odanyúltam, hogy letöröljem, mielőtt kicsordulnának.
- Fáj a karod? - kérdezte aggodalmasan.
- Nem, nem a karom miatt sírok. Annyira gyönyörű, Edward. Nem is adhattál volna szebb ajándékot. El se tudom hinni! - Elhallgattam, hogy jobban halljam a zenét. Az ő zenéje volt, az ő szerzeményei. Az első szám az én altatódalom.
- Gondoltam, azt úgysem engednéd meg, hogy vegyek neked egy zongorát, hogy itt helyben eljátszhassam neked - magyarázta."
(Stephenie Meyer - New Moon)